Főmenü:
| 2010.01.01. óta
Látogatók: 11838 |
| Térkép |
| Ajánlott | böngésző |
![]() |
![]() |
|
|
| normál nézet | Mi is az a CISZOK? |
|
A NEA forrásai átkerülnek az új Erőforrás minisztériumhoz
A két államtitkársággal együtt a Nemzeti Együttműködési Alap forrásai is átkerülnek az új erőforrás minisztériumhoz - mondta Balog Zoltán miniszteri meghallgatásán az Országgyűlés egészségügyi bizottságának keddi ülésén. Mint kifejtette: a társadalmi felzárkózásért és az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságokkal együtt a civil szervezetek működését támogató Nemzeti Együttműködési Alap forrásait is magával hozza az új minisztériumba. Arra is kitért Balog Zoltán, hogy miután Farkas Flórián visszautasította a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság vezetését, úgy döntött, hogy nem nevez meg másik utódot. Mint mondta: a társadalmi felzárkózás, integráció ügyét miniszteri szinten kívánja irányítani a jövőben. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) jogutódja május 14-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz. A Nefmi átnevezését, átalakítását Balog Zolán azzal indokolta, hogy két évvel ezelőtt belevágtak egy rendszer átalakításába, amely mindenki életét érinti, de mostanáig a finanszírozás és a fenntartás álltak a középpontban, hogy a rendszerek igazságosabbak, megbízhatóbbak, átláthatóbbak, hatékonyabbak, tartósan finanszírozhatóak legyenek. A politikus szerint két év után a rendszerek nagy része olyan pontra érkezett, hogy most már az átalakuló rendszer működtetésére fókuszálhatnak. Forrás: MTI |
|
|
MEGHÍVÓ: Tájékoztató a NEA működési pályázatokkal kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról 2012. április 18-án 17 órai kezdettel, Tájékoztató a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatairól címmel, Kaposvár, Szántó u. 5. 1 emeleti teremben (a KTKT épületében), a NEA működési pályázatokkal kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról. NEA tájékoztató meghívó letöltése NEA tájékoztató jelentkezési lap letöltése |
|
A Károlyi- Csekonics Rezidencián tartotta alakuló ülését, 2012. március 29-én a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA). Az új civil törvény értelmében létrejött a Nemzeti Együttműködési Alap, mely a 2012-es költségvetési évtől kezdődően a központi költségvetés előirányzataként forrásokat biztosít a civil szervezetek számára és támogatást nyújt a civil szervezetek működéséhez, valamint a civil szférával kapcsolatos szakmai tevékenységekhez. |
|
|
Kiírta idei pályázatait a Nemzeti Együttműködési Alap. Összesen 1,9 milliárd forintra lehet pályázni. A civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését szolgáló pályázatokat május 2. és 8. között kell beadni elektronikus formában.Öt kollégiumhoz lehet pályázni: így a Nemzeti összetartozás, az új nemzedékek jövője, a Mobilitás és alkalmazkodás, a Közösségi környezet és a Társadalmi felelősségvállalás kollégiumához . A támogatás mértéke civil szervezetenként 250 ezer és 5 millió forint között lesz, de a pályázóknak saját forrást is fel kell mutatniuk, amelynek legkisebb mértéke a támogatási összeg tíz százaléka. A pályázatok elbírálásakor – amely június végére várható – egyebek mellett azt fogják vizsgálni, hogy a kért támogatás mennyire van összhangban a szervezet céljaival, a pályázónak milyen sikeres programjai voltak, és az esélyegyenlőséget, a közösségi értékteremtést hogyan érvényesíti. NEA 2012- működési útmutató letöltése NEA pályázati kiírás letöltése |
|
|
Országos Bírósági Hivatal közleménye a civil szervezetek beszámolóinak benyújtásáról Azok a civil szervezetek, amelyek a törvény előírása szerint 2012. június 30-a előtt kell, hogy eleget tegyenek a beszámoló és közhasznúsági jelentés benyújtási kötelezettségüknek, a beszámolót és közhasznúsági jelentést papír alapon kell megküldeniük az Országos Bírósági Hivatal (OBH) részére. Fontos, hogy az alábbi technikai előírások betartásával nyújtsák be a beszámolót és a közhasznúsági jelentést: A/4-es nagyságú, 80g/m2 súlyú papíron, egyoldalasan, vagy a papír mindkét oldalán folyamatosan kitöltve. Tovább... |
|
|
KÖZHASZNÚSÁG ELLENŐRZÉS A kalkulátor segítségével a közhasznú státusz megszerzéséhez szükséges feltételeket bárki saját szervezetére nézve leellenőrizheti néhány adat beírásával. Az online felületen futó rendszer a jelenlegi törvény alapján ellenőrzi és ismerteti az eredményt, amely szerint közhasznú minősítést szerezhet egy adott szervezet. |
|
|
Minden civil szervezet fogadhat önkéntest a közérdekű önkéntes törvény alapján A 2011. december 22-én hatályba lépett Civil törvény módosította az önkéntes törvény fogadó szervezetekre vonatkozó paragrafusát, mely értelmében minden civil szervezet fogadó szervezetté válhat. Tovább... |
|
|
MEGHÍVÓ A 2012. január 1-ével hatályba lépő Civil Törvény (2011. évi 175 Trv.) jelentős változást hozott a civil szervezetek életében. A Somogy Ifjúságáért Egyesület, mint a Megyei Civil Szolgáltató Központ címbirtokosa, valamint a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete, mint a Somogy Megyei Önkéntes Centrum működtetője, műhely konferenciát szervez, 2012. február 23-án 10 órai és 16 órai kezdettel, „Tájékoztató a civil Törvényről” címmel, Kaposvár Szent Imre u. 8. a Megyei Önkéntes Centrumban, a civil törvénnyel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról. Meghívó, Sajtómeghívó, Jelentkezési lap |
|
|
Felhívás a Nemzeti Együttműködési Alap civil jelöltállítási rendszerében való részvételre Azok a civil szervezetek, amelyek bejelentkeznek az NEA civil jelöltállítási rendszerébe, egy-egy képviselőjükön keresztül elektori gyűléseken választhatják meg a NEA Tanácsának és kollégiumainak civil delegált tagjait. Ezt az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 71-72. §-ai, továbbá a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II.16.) KIM rendelet (NEAr.) 20-24. §-ai, és a 34. §-a szabályozza. A civil jelöltállítási rendszerbe azok az országos (legalább hét megyére kiterjedő tartós tevékenység) vagy területi (helyi kiterjedést meghaladja, de nem éri el az országos szint követelményeit) hatókörű civil szervezetek jelentkezhetnek be és állíthatnak elektort, amelyek szándékukat e felhívásban meghatározott módon jelentik be. Tovább... |
|
|
Hosszú előkészítés, egyeztetés után 2011. december 5-én elfogadta a Magyar Országgyűlés a
Civil Törvény - 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról. Az új jogszabály 2012. január 1-ével hatályba lépett, felváltva az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényt, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvényt, valamint a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvényt. Ezekkel összefüggésben módosultak a Ptk. egyes paragrafusai, valamint a Számviteli Törvény egyes pontjai. 2012. június 30-a után civil szervezetek nyilvántartásának adatai országosan egységes, elektronikus, bárki számára ingyenesen hozzáférhető közhiteles nyilvántartásban lesznek elérhetőek. Megváltoztak a közhasznúság feltételei és megszűnt a kiemelten közhasznú kategória. „ Közhasznú szervezetté minősíthető a Magyarországon nyilvántartásba vett - létesítő okiratban megjelölt közfeladat teljesítésére irányuló – közhasznú tevékenységet végző szervezet, amely a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez megfelelő erőforrásokkal rendelkezik, továbbá amelynek megfelelő társadalmi támogatottsága kimutatható…” (Ctv.32§) A Nemzeti Civil Alapot felváltja Nemzeti Együttműködési Alap, a NEA. A legfontosabb tudnivalók: 2011. évi CLXXXI. törvény a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről 342/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról |
|
|
Közművelődési statisztikai adatszolgáltatás
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága az idei évben is kéri a közművelődési adatszolgáltatást. Az 1997. évi CXL Törvény 85. § e / pontja szerint a megyei adatok összegyűjtése és feldolgozása a megyei művelődési tanácsadást és szolgáltatást ellátó intézmények és szervezetek feladata. A Minisztérium megbízatása szerint a megyei információs és szaktanácsadást végző intézmények egyben a közművelődési statisztikai feldolgozó és ellenőrző központok is. Megyénkben a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága- Közművelődési Osztálya látja el ezt a tevékenységet. A 2011. évi közművelődési tevékenységéről a statisztikai adatszolgáltatás a 288/2009.(XII. 15.) sz. Kormányrendelet értelmében kötelező valamennyi alapfeladatként közművelődési tevékenységet folytató önkormányzat, kulturális intézmény, társadalmi szervezet, gazdasági társaság, vállalkozás számára. Az egyes pályázatokhoz csatolni kell az intézmény / szervezet statisztikai adatlapját is. Az a szervezet, intézmény, aki nem, vagy határidőn túl szolgáltatja a közművelődési statisztikát, kizárja magát a pályázati forrásokból. (pl. Nemzeti Kulturális Alap, NEFMI, érdekeltségnövelő támogatás) AAz adatszolgáltatás határideje: 2012. március 1. |
|
|
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Eseménynaptár 2012 A Park munkatársai a 2012. évben is szakvezetéses túrákkal, aktív természetvédelmi programokkal, előadásokkal, a gyerekeknek szóló Kis Természetbúvárok Szakkörével és pecsétgyűjtő programsorozattal, valamint érdekes újdonságokkal – többek között a biológia úttörőiről szóló előadássorozattal - várják az érdeklődőket. 2012-ben is megszervezik a már hagyományosnak mondható jelvénygyűjtő túráikat, ahová szeretettel várják minden régi és új túratársunkat! A legtöbb jelvényt összegyűjtő túrázókat idén is értékes ajándékokkal lepik meg a fotóvetítéssel egybekötött évzáró rendezvényükön. Programjaik egy része természeti jelenségekhez (virágzás, madárvonulás, szarvasbőgés, stb.) és időjárási körülményekhez kapcsolódik, ezért az előre meghirdetett időpontokban változások lehetségesek. Előzetesen érdeklődjenek a részletekért a Park honlapján vagy személyesen. Előzetes program letöltése Információ: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tel.: 30/377-3388, 30/326-9459 E-mail: komlos@ddnp.kvvm.hu, evahorvath@ddnp.kvvm.hu www.ddnp.hu |
|
|
Pályázati lehetőségek 2012-ben civil szervezetek számára
2. Európai Uniós források 2012-ben civil
szervezetek számára |
|
|
Az Országgyűlés előtt a civil törvény
A Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter, 2011.
november 5-én -szombaton- benyújtotta az Országgyűlésnek az egyesülési
jogról, a közhasznúságról, valamint a civil szervezetek működéséről és
támogatásáról szóló törvényt - jelentette be Latorcai Csaba Nemzetiségi
és Civil Társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. |
|
|
Civil összeomlás: kétharmad-henger vagy morális átalakítás? Összeomlás szélén a hazai civil szektor - három nagy szervezet fogalmazta meg ily módon aggodalmát a minap, de nap nap után érkeznek hasonló hírek a civilek háza tájáról. Somogyban mintegy háromezer szervezetről van szó: megkérdeztük őket. A Sonline.hu-nak nyilatkozott Udvaros Renáta a Somogy Megyei Civil Szolgáltató Központ vezetője is. A teljes cikk itt olvasható. |
|
|
Bátraké a szerencse, avagy LEADER pályázóink figyelmébe A civil szervezetekben tevékenykedők, dolgozók már számtalan pályázati formával találkozhattak: papír alapú adatlapokkal, MOBIT majd EPER, NKA webes felülettel, EMIR-rel és legújabban NCSSZI pályázói felülettel. Azok a bátrak, akik a vidékfejlesztési források lehívását tervezik ősszel, már kezdhetik a készülődést a különböző dokumentumok beszerzését/igénylését, hiszen minden eddigitől eltérően most kétkörös a pályázati rend. Tájékoztató megtekintése... |
|
|
Első Civilek Napja - Kaposfüred 2011.09.24. KKKattintson a nyílra a vetítés elkezdéséhez! |
|
|
Kedves Pályázók!
Nemzeti Civil Alapprogram 2011. évi pályázatainak pénzügyi elszámolásakor legyünk figyelemmel az alábbi fontosabb szabályokra: A támogatási összeg 20%-ának mértékéig, az egyenként 10.000 Ft bruttó összeget meg nem haladó támogatás tartalmú számviteli bizonylatok és az ahhoz kapcsolódó pénzügyi teljesítést (kifizetést) igazoló bizonylatokat és egyéb dokumentumok hitelesített másolatait is be kell nyújtani! A pályázó szervezet hivatalos képviselője, vagy a hivatalos képviselő által képviselt más szervezet (kiegészülve az NCA testületi tag, vagy a testületi tag által képviselt más szervezet, vállalkozás) részére a támogatás terhére – akár megbízási vagy vállalkozási szerződés, akár munkaszerződés útján – nyújtott kifizetések együttes összege nem haladhatja meg a támogatás teljes összegének 20 százalékát. Forrás: http://www.wekerle.gov.hu/?kinek=1844&cikkid=10187 |
|
|
Tájékoztató a Nemzeti Civil
Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény végrehajtásáról szóló
160/2003. (X. 7.) Kormányrendelet módosításáról
A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény (NCAtv.) végrehajtásáról szóló 160/2003. (X. 7.) Kormányrendelet (NCAr.) módosításának célja a 2011. évi támogatások elszámolásával kapcsolatos szabályok kiegészítése. A 128/2011 (VII.18.) kormányrendelet alapján módosított NCAr. 9. § (7) bekezdése a korábbi szeptember 30-ai határidő kedvezőbbre történő módosításával megteremti a lehetőséget arra, hogy a 2011. szeptember 30-ig tartó támogatási időszakon belül felmerülő és a támogatás terhére elszámoltként megjelölt pénzügyi tételekről szóló elszámolás benyújtható legyen. A 2011. évi forrásból biztosított támogatások felhasználásáról szóló elszámolások benyújtásának végső időpontja egységesen tárgyév október 31-re módosul. Az Alapprogram által alapvetően a működés céljához történő költségvetési hozzájárulást biztosító források felhasználásának további feltételrendszerét, kezelő szervének és testületeinek 2011. évi működését érdemben nem befolyásolja. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárság Társadalmi és Civil Kapcsolatok Főosztálya |
|
|
NCA támogatási intenzitás
Tájékoztató támogatási szerződésekben szereplő támogatási intenzitás kiszámításának módjáról Tájékoztatjuk a Tisztelt Pályázókat, hogy az egyes NCA támogatási szerződésekben szereplő támogatási intenzitás kiszámításának módja: a kapott támogatás összegének és az elszámolható költségek összegének hányadosa, százalékos formában kifejezve. Kérjük, hogy a szerződésben megadandó intenzitást ezen információk és segédletek alapján szíveskedjenek számolni. Minden további kérdés esetén a Wekerle Sándor Alapkezelő ügyfélszolgálata készséggel áll szíves rendelkezésükre. Telefon: 1/301-3200 E-mail: info@wekerle.gov.hu Segédtábla letöltése |
SOMOGYI CIVILEK
NAPJA
2011. szeptember 24-én, szombaton 13 órától az I. Megyei Civil Nap keretén belül,
Civilek utcája kerül megrendezésre, amelyen civil szervezeteknek megjelenési lehetőséget biztosítunk.
A rendezvényen lehet információs standot felállítani, működtetni, de természetesen lehetőség van aktív cselekvésre is. Jelentkezési lap Civilek utcája, Üdvözlünk a szektorban, Bál jelenkezési lap letöltése |
|
Somogy és Baranya megyei civil szervezetek fejlesztése
Ezúton tájékoztatom, hogy a Human Exchange Alapítvány 2010-ben sikeres képzési projektet hajtott végre NCA támogatás igénybevételével. A résztvevők igényeire alapozva készítették el és nyújtották be 2011-ben ismét képzési program lebonyolítására a pályázati kérelmüket a Wekerle Alapkezelőhöz. Az elbírálás eredményeként idén ismét lehetőséget kaptak képzési program lebonyolítására új modulok bevonásával. A kitöltött, nyomtatott, saját kezűleg aláírt jelentkezési lapot legkésőbb 2011. augusztus 22.-ig postai úton Human Exchange Alapítvány 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 77. címre, faxon a +36 82 511 580 számra, vagy scanelést követően e-mailen, az info@humanexchange.hu elérhetőségre szíveskedjenek eljuttatni! Meghívó Jelentkezési lap letöltése |
|
Hogyan érvényesítsük érdekeinket?
Sokfélék vagyunk, és szempontjaink, céljaink, érdekeink is egyenként mások.
Ma hazánk tízmillió embere közül aligha akad kettő, akiknek minden szempontból tökéletesen azonosak lennének
az érdekei. Mégis vannak közös ügyek, amelyek mögé képesek vagyunk, együttesen felsorakozni.(...) nem elég,
ha mi magunk helyesnek tartjuk az álláspontunkat, az is kevés, ha találunk néhány embert, akikkel egyetértünk.
Ez még nem változtat a helyzeten, ettől még nem változnak meg a szabályok, a környezetünk.
(Részlet a Bevezetőből)
Hogyan érvényesítsük érdekeinket? kézikönyv letöltése |
Önkénteseket keresünk!
Az önkéntesek a rendezvényeken segítenek a népi játszó- téren, az ifjúsági sátorban, öko totót értékelni, öko lábnyomot számítani, népszerűsíteni a környezetbarát termékeket. Jó hangulatot, egy jó csapatot, és előzetes felkészítást kínálunk! |
Meghívó NCA információs fórumra
a Somogy Ifjúságáért Egyesület
szeretettel meghívja a szervezet képviselőjét
2011. május 18-án (szerdán) 16 órakor Fino Food Kft Gasztrotéka Rendezvényközpontjába (7400 Kaposvár, Izzó u. 9.) Nemzeti Civil Alapprogram – DD- 10 pályázati elszámolás pénzügyi, szakmai követelményei Előadó: Hanyecz Andrea Wekerle S. Alapkezelő Udvaros Renáta Somogy Ifjúságáért Egyesület Kiss Szabolcs NCA DD Reg.Kollégium NCA 2010 elszámolás meghivó letöltése |
ADÓKONFERENCIA
2011. május 27. péntek
16:00 |
|
Itt 6 és fél milliárd plusz, ott 800 millió mínusz. Bizonyára mindenkit érdekel, hogy az éves költségvetésben kiemelt civil szervezeti támogatások (megközelítőleg 1 milliárd Ft) után nem sokkal, mely szervezetek kaptak komoly összegeket ebben a civil szervezetek számára ínséges időben is. Vannak itt program, és működési támogatások 100 ezer és 1,5 milliárd forint között nagy szórásban. Tovább a cikkhez a www.nonprofit.hu oldalra |
|
|
Ügyvitel - gazdálkodás - törvényesség A Somogy Ifjúságáért Egyesület, mint a Megyei Civil Szolgáltató Központ működtetője és az Ifjúsági Unió Szekszárd Civil SzámAdó Szolgálata Civil ügyintéző képzést hirdet Balatonmáriafürdőn Ismertető letöltése Jelentkezési lap letöltése |
1 %-os támogatás Kérjük
támogassa a somogy megyében működő ifjúsági közösségek segítését
adójának 1%-val.Somogy Ifjúságáért Egyesület Adószámunk: 18781117-1-14 Köszönjük! |
|
Anyaközpont létrehozására felkészítő tréning Az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítványon (MAZS) keresztül a Nyílt Társadalom Roma Kezdeményezések Programmal és további partnereivel együttműködésben pályázatot hirdet anyaközpont létrehozására felkészítő tréningen való részvételre. Felhívás és jelentkezési lap letöltése. |
Dekoráld ki a ZION "ücsörgőt"! A Zenész Ifjúsági OtthoN Pécsett, Gyárvárosban helyezkedik el. Ez a viszonylag fiatal kezdeményezés szabadidős programokat igyekszik kínálni fiatalok - és nem csak zenészek - számára. Pályázat célja: A 300 nm-es épület nyugati szárnyában található beülős rész ingergazdagítása, kopártalanítása, kietlenmenetesítése, hangulatosítása. Felhívás megtekintése. |
Mi is az a CISZOK?
A Szolgáltató Központok (CISZOK) Országos Hálózata a civil szervezetek nyitott partnerségén,
területi elven alapuló országos szintű együttműködés, amely a hazai civil szektor fejlesztése érdekében szakmai és
infrastrukturális szolgáltatásokat kezdeményez és nyújt, elősegítve a civil szektoron belüli és a szektorok közötti
együttműködést, és egy, a tapasztalatokon és igényeken alapuló tudásbázis létrejöttét. Hazánkban valamennyi megyeszékhelyen
működik egy, széleskörű szolgáltatásokat nyújtó központ melyet egy-egy civil szervezet tart fenn. Nagylelkű támogatóink között
az állami, önkormányzati, civil oldal képviselői éppúgy megtalálhatóak, mint a gazdasági szervezetek.
Milyen szolgáltatásaink vannak?
Számítógép- és Internet-használat Fénymásolás, nyomtatás Információszolgálat- Nonprofit Szakkönyvtár-
Tanácsadások (jogi, pénzügyi, könyvelési, pályázatírási témakörökben,sok további területtel kapcsolatban is szívesen segítünk)-
Képzések, fórumok, kerekasztal beszélgetések, konferenciák.
Részletesebben a Szolgáltatásaink menüpont alatt olvashat egyes központok szolgáltatásairól.
Az országban található további CISZOK központok elérhetőségét
innen
töltheti le.